NAIL ART | Glam Nails Challenge december

Kicsit még a karácsonynál és a télnél maradva összeszedtem nektek a decemberi Glam Nails Challenge témáira készített körmeimet is, amiket már Instagramon is láthattatok.
Ez az egyik kedvenc időszakom a körömdíszítések terén, ezért is csatlakoztam a kihíváshoz.



Az első téma a hópehely volt, amire az utóbbi idők egyik kedvenc maniját készítettem. Kék holo alapra nyomdáztam a fehér hópelyheket, valamint a középső ujjamra egy reverse stamping technikával készült téli minta került, a gyűrűsujjam alapja pedig egy fehér-világoskék átmenet volt, amire ezüst holo lakkal nyomdáztam.


 
A második téma stílszerűen a Mikulás volt,  amire én egy téli tájképet nyomdáztam/festettem. Alapnak a Moyra sea salt fehér lakkját használtam, amit egyébként megbolondítottam egy kis kékkel, így hóesés hatása lett, majd erre kerültek a nyomdaminták.



Harmadikként a Jingle Bells, azaz a harangok témában alkottunk. Idő hiányában most csak ennyire futotta, sötétzöld alapot kentem fel, amire arannyal és fehérrel nyomdáztam.



 A mikulásvirág témát is teljesen másképpen képzeltem el, végül egy nagyon gyors, megúszós manit sikerült festenem. Nude alapra kerültek a virágok, amiket szabad kézzel rajzoltam.



A karácsonyi koszorú témát sem gondoltam túl, arany holo alapra pontozó segítségével készítettem el a koszorú alapokat, amiket egy-egy masnival bolondítottam meg.



A rénszarvas témán szintén sokat gondolkoztam, viszont a végére már annyira túl gondoltam, hogy inkább maradtam az egyszerűbb megoldásnál. A fehér alapra egy rénszarvasos minta került fel piros és szürke színekkel.



 A karácsonyfa téma kicsit zsúfoltra sikeredett. Alapnak fehér színt kentem, amire arannyal nyomdáztam, végül karácsonyfa, díszek és fagyöngy került az alapra.



Az ajándék témára szintén stamping decalt készítettem.



Végül az új én témához fekete alapot kentem, amire arany, ezüst és rózsaszín holo lakkokkal tüzijátékokat nyomdáztam. :)


Nektek melyik a kedvencetek? :)

Share this:

CONVERSATION

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése