TESZT | Born Pretty nyomdafej és bőrvédő

Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy az utóbbi időkben az egyik nagy szenvedélyem a körömnyomda lett. A mintalemezeken kívül egy ideje már a nyomdafejeket és a folyékony bőrvédőket is elkezdtem felhalmozni, hiszen tudjuk jóból sosem elég. A mai bejegyzésben is ezekről a termékekről lesz jó, amiket a Born Prettytől választhattam.


Kezdjük a sort a folyékony bőrvédővel. Már több terméket is kipróbáltam, ha gondoljátok hozok majd róluk egy külön bejegyzést is. A termék dobozban érkezik, az üveg a szokásos BP, téglalap alakú, ami 10ml folyadékot rejt magában. Felkenni egyszerű, gyorsan szárad és ami nekem tetszik, hogy nem ragadnak tőle össze az ujjaim, ha véletlenül egymásnak érnek. Amiért még egy pluszpont jár neki, az a szaga, illetve a szagtalansága, hiszen a többi latexxel ellentétben, neki egyáltalán nincs sem szúrós, sőt semmilyen illata. A képeken nem látszik, de mattabbra szárad, mint a többi társa. Eddig meg is voltam teljesen elégedve vele, viszont a leszedése borzalmas volt, legalábbis nekem. Mivel nem gumisra szárad, így elég nehéz volt lehúzni a bőrömről, eléggé megszenvedtem vele, nem is mindegyik körmömnél jött le egyben. :/
Ha kipróbálnátok, INNEN tudjátok beszerezni, és csak hogy ne legyen olyan egyszerű a választás, kilenc szín közül lehet válogatni.




A nyomdafejnek főként az alakja tetszett meg, hiszen ilyen "pecsételő" alakú nyomdám még nincsen. Külön tetszik, hogy kapott egy virágos mintázatot, ami a képeken egyébként jobban nézett ki. :D A fej rózsaszín, közepesen puha szilikon, vagy inkább gumisnak mondanám, amit egy kupak véd. Szeretem egyébként ezt a kupakos megoldást, hiszen a sok hurcolászástól van már olyan nyomdám, ami balesetet szenvedett, tel van ugyanis karcolással, pedig megpróbálok vigyázni rájuk. A Moyra, a Bundle Monster, a MoYou és a BP téglalap és kör alakú lemezeiről is szépe felveszi a mintát, bár nekem az MdU és a Kaleidoscope lakkokkal nem sikerült, inkább a hígabb nyomdalakkokat szereti, mint például a Moyra és az Essence.
ITT tudtok lecsapni rá, ötféle változatban kapható.

 


(A termékeket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolja véleményemet.)

Nektek melyik a kedvenc nyomdafejetek és bőrvédőtök? :)

Share this:

CONVERSATION

2 megjegyzés:

  1. Szép lett a manikűröd! (-: Ez a latex nekem is megvan. Olyan kicsit merevebb, nem olyan gumis, gondolom ezért nincs szaga. Én is jobban kedvelem azt a másik fajtát! A nyomda kinézete nekem is tetszik! Nekem MoYou nyomdázók a kedvenceim jelenleg, a Crystal Clear, meg egy ilyen fém tartós puha..

    VálaszTörlés
  2. Nekem is tetszik a mani! Ugyanez a bőrvédő van meg nekem is, hasonlók a tapasztalatok is.
    Mindig elcsodálkozom, hogy milyen szépen nyomdázol. Nekem ritkán jön fel olyan szépen a minta a párnára, mint neked a fenti képeken.

    VálaszTörlés