LAKKTESZT | OPI lakkok

Az OPI lakkok számomra nagy jelentéssel bírnak, hiszen az első üvegcsémet a márkától a barátomtól kaptam és azóta kivétel nélkül az összeset ő vette nekem. Mikor megláttam, hogy 50%-os akció van a Müllerben, először esélyem sem volt kijutni a legközelebbi drogériáig, egyik nap viszont hamarabb elengedtek a munkahelyemről és a barátom felajánlotta, hogy elvisz engem vásárolni és két lakkok is választhattam. Így került hozzám ez a három csodalakk (plusz egyel megajándékoztam magamat), amit nagy nehézségek árán választottam ki. :)


A lakkok minősége a szokásos, személy szerint én imádom az üvegüket és a kupakjukat is szeretem, az ecsetükkel pedig kényelmes dolgozni. Mindegyik lakk két rétegben fed, gyorsan száradnak szép fényesre. 

A great Opera-tunity
A 2015-ös Venice kollekció darabja. A drogériás fényben nudenak néztem, amolyan körömágy színnek, ezért is esett rá a választásom, mert éppen körömágyszínű lakkot keresek. Felkenve jöttem rá, hogy ez bizony sárgás, a sárgadinnyés fagyi jutott róla eszembe. Egyébként őszi nude színnek mondanám, mert egyáltalán nem feltűnő, finom kis árnyalat.




Red lights ahead...Where? 
A 2012-es Holland kollekció egyik darabja. Imádom a piros színt, látjátok most is húzott felé a szívem, viszont sajnálatos módon a körmeimen nem viselem el. Pedig annnnnnyira nagyon szeretném, de egyszerűen nem megy. Nem érzem magam jól vele. De mégis ő jött velem haza, igazi nyári piros, élénk, vibráló csipetnyi rózsaszín beütéssel. Az első meg az utolsó kép talán színhűre sikeredett, itt is láthatjátok, hogy tényleg az az igazi korallpiros. Esküszöm megszeretem, mert amúgy meg annyira szép. *-*



Midnight in Moscow
Éppen sötétbordó lakkot kerestem és amikor megpillantottam őt, rögtön dobtam is bele a kosaramba. I-M-Á-D-O-M komolyan, szerelmes vagyok belé, az az igazi bordó shimmeres lakk, amit mindenkinek ki kell próbálni egyszer. Így meg hogy hosszabbak a körmeim, még jobban szeretem. Biztosan sokat fogom hordani az elkövetkező hónapokban. Egyébként a 2007-es Russian kollekcióval jelent meg, el sem hiszem, hogy azóta nem vettem észre ezt a szépséget. :D


Úgy néz ki sikerült igazán évszakhoz illő árnyalatokat találnom. :D

Nektek hogy tetszenek? :)

Share this:

CONVERSATION

4 megjegyzés:

  1. Gyönyörű mindegyik! Sajnos kevés swatch van Opi lakkal, pedig néha biztos elcsábulnék rájuk, főleg ha féláron van. A lakkgyűjtésemet én is Opi lakkokkal kezdtem, 3 éves daraboknak semmi baja! Nem sűrűsödött egyik sem, pedig az üveg felénél járok. Sajnos rajtam nem a legtartósabbak, de hát rajtam egyik lakk sem az, nem kímélem a kezeimet.

    VálaszTörlés
  2. *___*
    Mind nagyon szép, de az utolsó valami gyönyörű!!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek! A Midnight in Moscow lakkot egyszer már meg akartam szerezni, de nem jött össze... De reménykedem, hogy majd fog ő még a polcomon virítani :)

    VálaszTörlés
  4. Én is három akciós OPI-t vettem, de már csak a világosabb színeket találtam nálunk. Az utolsó nagyon tetszik nálad, olyan alapdarab :)

    VálaszTörlés