TESZT | Bunde Monster nyomdalemezek

Régóta szemezek már a Bundle Monster nyomdalemezeivel, viszont mivel nagyon nehéz a beszerzésük, ezért mindeddig halogattam. Az utóbbi időben sikerült felhalmoznom párat, 3-at még egy csoportos rendelés keretein belül, nemrég pedig úgy döntöttem, hogy meglepem magam pár új darabbal, habár a postaköltség miatt sokat gondolkoztam rajta, de úgy gondoltam, hogy ennyi belefér, néha szeretem magamat is meglepni pár újdonsággal. :)


Többféle formájú lemez, kerek, kocka és téglalap alakú is található a kínálatukban. Összességében mindegyikről ugyan azt tudom elmondani, a MoYou lemezektől szerintem sekélyebbek, viszont a Born Prettys lemezektől mélyebbek, bár néhol a vékonyabb vonalakkal eléggé megszenvedtem, volt olyan minta, amit alig bírtam felvenni, ennek ellenére könnyű őket használni. Mindegyik lemezről írtam egy pár sort, plusz lapra nyomdázva is láthatjátok őket lejjebb görgetve. :)

BM-XL29 A foodie's mani
Kezdjük a sort egy XL-es lemezzel, mégpedig a 29-essel, amin különböző évszakok ételei találhatóak. Oda vagyok az ilyen kajás lemezekért, így őt sem hagyhattam ki. :D Az almáspités, a tejes-kekszes és a fagyis mintát nehezen lehet felvenni, meg is szenvedtem velük, kb 3 féle nyomdapárnával próbálkoztam. A fagyissal stamping decalt is akartam csinálni, nem jött össze, de nem adom fel, még próbálkozom a megszelídítésével. :)


BM - 403 Hangloose - Sea + Sand
A legújabb kollekciós lemezek közül is választottam, tele nyárias mintákkal, kagylókkal, halacskákkal, teknősökkel, pálmafával és strandcuccokkal. Jó kis stamping decal alapok lehetnek ők is. :)



BM - S301 Festival - Dream Big
A Festival kollekcióból két lemezt is beszereztem, a Dream Big első látásra szerelem volt, imádom az álomfogós, tollas mintákat, de sajnos eddig nem találtam olyan lemezt, ami ennyire tetszett is volna. Őt már a csoportos rendelésnél szerettem volna megkaparintani, viszont akkor épp nem volt készleten, de mikor egyedül rendeltem, szerencsére elérhető volt. :)



BM - S308 Festival - Hippie Chic
A Hippie Chic szintén a Festival kollekció egyik lemeze. Igazából csak a tollas és a pálmafás minta miatt vettem meg, a többi minta egyenlőre még nem fogott meg.



BM -S168 Fuzzy and Ferocious - Desert Dwellers
A Fuzzy and Ferocious szerintem a BM egyik legcukibb kollekciója, tele különböző éghajlati egységek különböző állataival, amiket nagyon aranyos módon ábrázoltak. A Desert Dwellers lemez főként a kaktuszok miatt tetszett meg, az utóbbi időben nagyon kaktuszmániás lettem, pont nekem való növények, nem kell velük sokat foglalkozni. :D



A cuki állatos kollekcióból két lemezt is beszereztem, szerintem mindenki ismer már, mennyire pingvinmániás vagyok, így főként miatta  rendeltem meg a lemezt, de a jegesmaci és a szarvas is nagyon aranyosra sikeredet. Bár nem aktuális, de télen biztosan fogtok vele manikűrt látni. :)



BM - S207 Fall - Autumn's Buffet
Szeretem az évszakokhoz kapcsolódó lemezeket, ezért esett erre a választásom, amibe minden benne van, ami az őszt jellemzi. Alig várom, hogy kipróbáljam. :)



BM - S116 Paisley Flow - Shattered Tranquility
A Paisley Flow tele van absztrakt mintákat ábrázoló nyomdalemezekkel, igazából nem is értem miért, ez a lemez megtetszett és megrendeltem. Nincs hasonló a készletemben, így szerintem igazán jó választás volt. :)



Nektek melyik tetszik a legjobban? :)

Share this:

CONVERSATION

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jópofák *-* Nekem az Autumn's Buffet tetszik a legjobban :D Szeretjük az őszt ♥

    VálaszTörlés
  2. Jó kis lemezek. Én is régóta gondolkodom egy újabb BM rendelésen, csak a postaköltség tart vissza...na, de ami késik.. :) Ha a kaktuszos nem kell neked, akkor gondolj rám :D

    VálaszTörlés
  3. Imádom a BM lemezeket,innen mind tetszik :)

    VálaszTörlés
  4. Az őszi lemez nagyon tetszik meg az utolsó krikszkrakszos is!

    VálaszTörlés